Kozármisleny női kézilabdázói is erősitettek

2022. július 27. 18:03 2022. júl. 27. 18:03

Kozármisleny SE kézilabda szakosztálya évindító sajtótájékoztatón mutatta be új vezetőedzőjét, a felnőtt csapat stábját valamint új játékosaikat. Az egyesület elnöke, Kovács Tamás a 2022-2023-as év célkitűzéseit, egyesületi és utánpótlási terveket is ismertette a Toldi rendezvényházban, Pécs-Üszög pusztán.

Az elnök tájékoztatóját azzal kezdte, hogy helyezésbeli célt csak az 5-7 forduló után tűznek ki. Akkora megtudják mennyire volt jó az igazolásuk és az is kiderül, hogy a riválisok hogyan erősítettek. Bemutatta az új edzőt, Gyulai Lászlót. Megismerhettük a kapusedzőt, Vigh Vivient is. Az utánpótlás korosztályból több játékost igazoltak: Szabó Lucát Hajdúnánásról, Pusztai Petrát Csurgóról, és felkerült Wichmann Vivient saját csapatukból. Mindhárom játékos kapus poszton láthatja a szurkolótábor. Érkezett Polics Tímea balátlövő Dunaújvárosból, Kúti Bettina jobb szélső Egerből. Több utánpótlás korú játékos a felnőttek között kezdte meg az alapozást. 

Az elnök Kovács Tamás arról is beszélt, hogy a szövetségen keresztül autóbusz beszerzésre kaptak támogatást. Az alig 3 hónapos okmányokkal mentek intézni a jármű átvételét, ám a legnagyobb meglepetésükre közölték, hogy 5 millió forinttal többe kerül a négykerekű. Így lecsúsztak a beszerzésről, mert a Kozármisleny csapata nem tudott 5 milliót hozzátenni a vásárláshoz.

Az új edző csak részben új edző, tudtuk meg az érintettől, Gyulai Lászlótól. Évek óta a csapatnál dolgozik, általában az utánpótlás korúak szakmai munkáját irányította. Rövidebb ideig a felnőttek vezetőedzője is volt. Kérdésre elmondta, hogy kevés változást tervez a taktikai felállásokban. A tavalyi elemek bejöttek, a 4. hely is bizonyítja. Gyulai azt is elmondta, hogy Baranya megyében 3 helyen van női kézilabda csapata. A PEAC-cal szoros kapcsolatban vannak, játékos cserék miatt. Moháccsal sporttársi kapcsolatban vannak. Azt is megtudtuk, hogy a Mecsek közelsége napjainkban már nem jelenti azt, hogy az alapozás időszakában futtatják a játékosokat a hegyre fel és le. Ma már jobban elviselhető módszerek vannak a kondi teremben tudtuk meg a szakembertől.

Beszéltünk Vigh Vivien kapusedzővel is. Vivi boldog, hogy a csapatnak több kapusa van. Mindegyiknek van erőssége, amit a mérkőzések folyamán lehet cserékkel hasznosítani. Hozzátette a hiányosságokat mind tudják csökkenteni, hiszen nagyon fiatalok a lányok.

 

Szerző: Szabó Ferenc