Rémálommal kezdődött, döntőbe jutással zárult a Fót - PVSK találkozó

2024. április 28. 18:32 2024. ápr. 28. 18:32

Az elődöntő két győzelemig tartó mérkőzését játszotta a PVSK a Fót ellen. Az elmúlt napokban a Pécs és a Fót is nyerte hazai mérkőzését. Szombat este a tét a döntőbe jutás volt. A győztes játszhat szerdától az NB I-be jutásért.

A mérkőzés kezdésénél úgy tűnt, hogy a vendégek tízen vannak a pályán. Bő 5 perc alatt 0-13-as eredményt olvastunk le a kivetítőről. Bár a Fót egyik legjobbja, Markovics Luka eltiltás miatt nem léphetett pályára az elődöntő harmadik, mindent eldöntő meccsén. A PVSK-nak is volt egy hiányzója, Igrutinovics combsérülés miatt nem tudta vállalni a játékot. Utólag már tudjuk, hogy ez végül nem volt akkora nagy probléma, a helyette benevezett Ognjen Micsovics ugyanis remekül „ugrott be. Molnár a hatodik percben törte meg a hazaiak kosárcsendjét. 15-20 a negyed végén.

A második negyedben összesen 63 pont született és mivel ebből 32-t PVSK dobott, a nagyszünetre négy pontra faragták hátrányukat.

A záróetap úgy indult, hogy ez bizony egy klasszikus egylabdás meccs lesz.

Bár a Fót nagyot küzdött ezt követően is, innentől már a hosszabb pécsi pad és az, hogy nyugodtak tudtak maradni, eldöntötte a meccset a hazaiak javára, 97-83-ra.

 

PVSK-VEOLIA PHOENIX FÓT 97-83

(15-20, 32-31, 16-11, 34-21)

 

Kosárlabda-NB I. B Piros csoport, elődöntő, 3. mérkőzés. Lauber Dezső Sportcsarnok, 800 néző.

PVSK-Veolia: Micsovics 20/9, Frank 11/3, Plézer 7, Radó, Horti 15. Cs.: Mokánszki 12/6, Bíró O. 10/3, Antóni 9/3, Németh A. 11/9, Molnár M. 2, Harka.

Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.

 

Phoenix-MT Fót: Kinney 14/3, Tichov 21/6, Richter 5, Szabó 10/3, Juhos 20/3. Cs.: Tóth Z. 2, Varga 8, Udemezue 3/3, Békési, Kékesi.

Vezetőedző: Schurmann Gábor.

 

Szrecsko Szekulovics, a PVSK vezetőedzője: Nehezebb volt ez a mérkőzés, mint amire számítottam. Nem kezdtük jól a meccset, görcsösek voltunk. Nagyon gyenge támadásokat vezettünk, aztán felébredtünk és visszajöttünk a mérkőzésbe, nagyon sokat segített a közönség ebben, fantasztikus hangulat volt. Nagyon jól játszottunk a meccs végén, győztünk, gratulálok a saját csapatomnak. Nagyon jó ellenfél volt a fóti csapat, gratulálok nekik is. Sok problémánk volt, Ákosnak volt egy kisebb sérülése, azért nem játszott ma este, nem akartunk kockáztatni. Remélem, szerdán már pályára tudom őt is küldeni.

Surmann Gábor, a Fót vezetőedzője: Azt hiszem, aki követte az elmúlt két mérkőzést az láthatta a forgatókönyvet. Mintha egy előre megrendezett színdarabban lett volna részünk most is, amely kísértetiesen hasonlított a fóti derbire. A mai mérkőzés 63-64-es vezetésünknél a 32. percben Kinney kiállítása után eldőlt. Markovic hiányát még csapatmunkával kompenzálni tudtuk, amiért emelem kalapom játékosaim - főleg a kiegészítők - előtt. De amerikai légiósunk kiválását csak pár percig tudtuk ellensúlyozni. Az utolsó negyedben kapott két sportszerűtlen faultot valamint a két technikait első blikkre erősnek érzem, ha majd vissza nézem leszek majd okosabb. A PVSK-nak gratulálok, s minden jót kívánok nekik. A pécsi klub dolgozóinak pedig köszönjük az elismerő szavakat. Most még ezt meg kell emésztenünk, de egyértelmű célunk innentől kezdve a 3. hely megszerzése. Szurkolóinknak nagyon hálásak vagyunk, hogy ennyien és ilyen hangosan támogattak bennünket.

Folytatás szerdán, a Lauber Dezső sportcsarnokban indul a bajnokság fináléja, ahol a MAFC lesz az ellenfél. A párharc három nyert meccsig tart.

 

Szerző: Szabó Ferenc