Putyin hasznos idiótája
Orbán Viktor az Ukrajna-ellenes kurzusával blokkolja Európát, a kérdés az, hogy pénzt akar, vagy biztosítani Moszkva győzelmét? – írta a Handelsblatt. A német gazdasági napilap szerzője szerint felmerül a kérdés, hogy Orbán mindössze Putyin „hasznos idiótája”, vagy saját érdeke is fűződik ahhoz, hogy Ukrajna elveszítse a háborút?
A magyar miniszterelnök zavaró manőverei erősen irritálják Brüsszelt. Minapi kézfogása Putyinnal még elintézhető volt azzal, hogy merő provokáció. Most azonban azzal fenyegetőzik, hogy megvétózza Ukrajna csatlakozási tárgyalásainak megkezdését és a Kijevnek nyújtandó további 50 milliárdos segélyt.
A csatlakozási tárgyalások megkezdésével az európaiak Ukrajna kitartását akarják erősíteni, a pénzügyi injekció pedig döntő jelentőségű a költségvetés számára. Enélkül Ukrajna tavaszra csődbe jutna, és már semmit nem tudna szembeállítani Putyin seregével.
Ezért Orbán fenyegetőzése szabotázzsal ér fel, és Brüsszelben az az elmélet járja, hogy ki akarja zsarolni a befagyasztott pénzek felszabadítását – mutatott rá a cikk. A szerző szerint a zsarolás feltételezése mellett szól, hogy Orbán eddig mindig engedett, amikor ezért megkapta a jutalmát. Mi van azonban akkor, ha ezúttal nem a pénzről van szó, hanem a háború végét akarja kikényszeríteni? A minap az X platformon (azelőtt Twitter) arról spekulált, hogy mi lesz, ha az Egyesült Államok elkötelezettsége gyengülhet egy washingtoni hatalomváltás esetén, és akkor Washington „hatalmas geopolitikai konfliktusban hagyja Európát, amely azonban szegény, és nem képes finanszírozni a háború költségeit”.
Charles Michel, az Európai tanács elnöke hétfőn Budapestre sietett, hogy megakadályozza a decemberi EU-csúcs kudarcba fulladását. Mindeddig azonban a szép szó nem segített. Nem ért célt a bizottság gesztusa sem, amellyel felszabadított mintegy 900 millió eurót.
„Az európaiak csak reménykedhetnek abban, hogy ezúttal is taktikáról van szó, és nem arról, hogy Orbán meggyőződésből cselekszik. Ukrajna és az EU számára ugyanis végzetes lenne, ha Kijev számára elzárnák a pénzcsapot, és ebből kizárólag Putyin húzna hasznot” – mutatott rá a német gazdasági napilap cikke.