Köszönet a tűzoltóknak! – Lánglovagok a Pécsi Nemzeti Színházban
Pénteken lesz Ken Ludwig Primadonnák című bohózatának házi bemutatója a Pécsi Nemzeti Színházban. Szokástól eltérően azonban ezen az estén a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai lesznek a vendégek, kiemelten azok a kollégák, akik a patacsi erdőtűz oltásában részt vettek.
A Pécsi Nemzeti Színház, élén Lipics Zsolt igazgatóval rendkívül fontosnak tartja az alapvető művészeti, szórakoztató tevékenysége mellett a társadalmi szerepvállalását.
A háborús menekültek segítése, a rászoruló családok és más nonprofit szervezetek színházlátogatásának megsegítésére az elmúlt évadban is számtalan jó példa volt.
Nem véletlen, hogy a városunkat nemrég fenyegető patacsi tűzeset kapcsán is rögtön jött az ötlet, mivel tud a színház a város lakóinak nevében is köszönetet mondani a rendkívül veszélyes helyzetben való helytállásért és áldozatos munkáért, hogy hamar és hatékonyan megakadályozták a tűz tovább terjedését.
"Köszönjük a Lánglovagoknak! Nagyon jó kikapcsolódást, sok-sok nevetést, önfeled szórakozást kívánunk az előadáshoz!" - olvasható a színház, szerkesztőségünk részére megküldött közleményében.
Címlapkép: Wikipédia