Fényes szelek, avagy így ront ünnepet a NER

2023. március 19. 11:16 2023. márc. 19. 11:16

Bele-bele kapnak az ötvenes éveket idéző propaganda fényes szelei az ünnepi lobogókba. Azt a kevés pécsit meg, akit még elér a NER hazugsággyára, elemészti a szekunder szégyen.

Nehéz ma a józan és higgadt pécsieknek. 

Ha annyira szerencsések voltak, hogy meghallgathatták az újrahuzalozott Lázár Jánost, a vadászkastélyok urát a pécsi püspöki palota előtt, akkor arra kellett rácsodálkozniuk, hogy Pécsnek új vezetés kell. Olyan, amelyik rendesen fellobogózza a várost évente egyszer.

 

Nehéz ma a józan és higgadt pécsieknek. 

Azt hagyjuk is, hogy kábé mindig ennyi zászló volt kint, a Fidesz idején is. 

Mondjuk akkoriban nem a zászlók miatt érte szó a ház elejét. Hanem mert belekeveredett a városvezetés a 700 milliós Volvo-mutyiba, és egy máig zajló csinos perrel sikerült felkokárdázni Pécset. Mert amikor Orbán kleptokráciája még nyelte a pénzt az Uniótól, Pécsett akkor is hitelből lett új, halovány közvilágítás. Egyenesen Nemzetveje Tiborcztól. Mert a félhomályban, a Holdról is látszott, amikor a Fidesz kormánya a Fidesz csődbe ment városát kiskorúsította, és az ország újkori történetében először és máig egyedüli magyar városként állami csődbiztost ültetett a nyakára.

Van a Fidesznek Pécsett mire büszkének és nagyképűnek lenni. Mert gondolom Lázár most ugyanazokra az emberekre gondolt, akik olyan szépen fellobogózták Pécset botrányokkal, hogy az ország rajtunk röhögött. Hacsak nem a Kétfarkú Kutyapártot látná szívesen a város élén.

 

Nehéz ma a józan és higgadt pécsieknek. 

Van baja rendesen a NER politikusainak és a közpénzből vastagon kitömött, ocsmányul acsargó propagandistáinak is. Számolgathatják a zsíros kis ujjaikon az ünnepre kihelyezett zászlókat. Miközben Pécs és a pécsiek 2020 óta egy űrlényinvázión és egy zombiapokalipszisen kívül nagyjából mindenen keresztülmentek, amiről a békebeli 2010-es években álmodni sem mert senki. És járvány ide, gazdaság letérdelése, rezsiválság, tomboló infláció (amit ki is idézett elő?), szomszédban tomboló háború oda, Pécs túlélt. Túlélés közben pedig szép csendben épült, szépült, befektetőket vonzott, adót csökkentett, úgy általában nem engedte el senki kezét.

Ez nyilván dühíti a Fideszt. Kapaszkodó viszont nem nagyon van. Nincs Volvo-botrány, csődbotrány, Tiborcz-botrány, Aranyhajó-botrány, menzatelek-botrány. 

Zászlószámolgatás van helyette. Meg agyament latolgatás. Meg a városvezető képviselő nyomorult lelkű támadása, amiért egy szerencsétlen kiskatona rossz koszorút tett le rosszkor a Kossuth téren.

Hát, a beteg lelkük rajta. Ez a dolguk, ezért tömi őket a NER az adófizetők pénzéből.

És ezért nehéz ma a józan és higgadt pécsieknek.

 

 

Szerző: A.Pécsi.Proli