Kerületi Vári Attilának világos céljai vannak – de hol?

2019. szeptember 11. 14:53

Változatlanul mangába illő csillogó szemekkel csodálkozik rá a Fidesz budafok-tétényi, ám Pécsnek szánt polgármesterjelöltje a város szépségeire, ezúttal az éjszakai várost vette górcső alá. Mondjuk a „de szép tévétorony” mellett talán szívesen vennénk valami programfélét is, ám ebben nem jeleskedik a narancs csapat. De legalább már 2030-ig terveznek.

Vári Attila (fotó: Facebook/Vári Attila)

„A mai napon a Magyar Nemzet újságírója készített velem interjút. A beszélgetés egyik fő témája Pécs volt...”

- írja hivatalos Facebook-oldalán Vári Attila, ki Pécsett pécsi, otthon meg budafok-tétényi. Ami ugye elképesztő, hiszen beszélgethettek volna a pajzsos cankók fészekrakási szokásairól is, vagy mondjuk a Hajós Alfréd uszoda vízhőmérsékletéről, de hogy-hogy nem, éppen Pécs került szóba, nem is értjük, hogyan.

Vári Facebook-oldala továbbra is igen tanulságos. Van benne például egy újabb rácsodálkozás, ezúttal a belváros kivilágított épületeire, amikről nem tudja, mi hogy vagyunk vele, de ő sose tudja megunni.

A sötét és a fény kontrasztja amúgy is lenyűgözi a budafok-tétényi jelöltet:

„Most hétvégén újra érdemes lesz tekintetünket a tv-toronyra szegezni, hiszen három napon át a Kulturális Örökség Napjai alkalmából a magyar zászló színeiben fog pompázni a 197 méter magas épület”

- írja egy másik posztban. A szemünket nem vesszük le róla, eskü, legfeljebb amíg esetleg ennek a sötétben is gyönyörű városnak más kivilágított épületeit csodáljuk meg, de utána azonnal visszanézünk a tévétoronyra, tényleg.

Persze legalább ilyen szórakoztató lenne a pécsi Fidesz és a nem túl pécsi Vári Attila programját olvasgatni, de azon meg nem nagyon van mit. Ugyan a leghűségesebb önkormányzati propagandalapban megjelent vele egy interjú, aminek a címe azt sugallja, hogy itt most kiderül valami (Vári Attila: világos céljaink vannak, hogy Pécs sikerváros legyen), de csak a következőket tudjuk meg a fővárosi sportember mestertervéről Pécs felvirágoztatását illetően:

  • a kampány időszaka és Páva Zsolt polgármestersége alatt jöttek ide, vagy bejelentették idejövésüket/fejlesztésüket cégek
  • kátyúsak az utak, járdák („Mint minden pécsi, természetesen én is nap mint nap a helyi utcákon közlekedem” - így Vári, jajong és fetreng a többi, aki látja kátyút ugrani, lőjön nekünk egy fotót, boldoggá avatjuk), de semmi pánik: a Fidesz berkeiben olyan program készül, hogy 2030-ra minden út tükörsima lesz Pécsen. Azaz már a tízéves narancsterven is bőven túl vagyunk
  • Pécs nagyon zöld város lesz, bár a nukleáris beruházásokról nem ejtett szót
  • több sportlehetőség kell.

 

Most tényleg, komolyan csak az összehasonlítás kedvéért mutatunk egy polgármesteri programot, ahol a félmondatos ködös elképzelések és „dejóvónák” helyett az élet különböző területeiről, Pécs mostani helyzetéről elemzés, hosszú távú stratégia, gyors, egy éven belül megvalósítható akcióterv, valamint mindezek hogyanja és mikéntje is helyet kapott.

Nyilván egy ilyet összehasonlítani egy interjúban felvillantott pár mondattal olyan, mintha a magyar fociválogatottat állítanánk ki a franciák ellen. Ám hiába próbálnánk mást: ha van is valahol Váriéknak mélyen szántó programja, azt ügyesen bújtatják.

Forrás: Gót