Kő/Vári? Ha/Ver? Még tíz év Fidesz?

2019. július 16. 10:48

A Fidesz és kedvenc civiljeik nemigen hisznek már a választásokban: Vári és Kővári minden megszólalásukkal azt sulykolják, hogy ők bizony tíz évre terveznek. Tudnak valamit a leendő választási rendszerről? És akkor most ősszel azért még lehet szavazni? Kezd ez nagyon nyomasztó lenni.

Pompás páros interjú jelent meg a pécsi lakájmédia egyik oldalhajtásán, a Pécsi Újságon a Fidesz központjában elvileg jóvá még nem hagyott pécsi polgármesterjelöltjével, Vári Attilával és Kővári Jánossal, aki nemrég még elképesztően civil polgármesterjelölt volt, ám ma reggelre már megint nem több, mint a Fidesz utánfutója.

Pompás mondatokkal képesztették el a nagyérdeműt, mint például

„Úgy hiszem, aki az ÖPÉ-vel szövetkezik, az a lokálpatriotizmussal köt szövetséget, azaz az egyesület jelöltjein keresztül a valódi pécsi civilekkel lép egységre az álcivilekkel szemben.”

Már itt bekapcsol az úristen-faktor, de még nincs vége:

„Tudom, ez nem megy egyedül, ezért is hívom szövetségbe az ÖPÉ-t és a pécsi polgárokat egyaránt. És ezért fogom szövetségesül hívni a magyar kormányt és személy szerint a miniszterelnököt is. Tudom, érzem, mindenki nyitott egy ilyen összefogásra.”

De ez is:

„Nem elég beszélni, cselekedni kell.”

vagy ez:

„Hajrá, Pécs!”

Ami viszont nem hagy nyugodni Vári arany mondatai közül:

„Ezzel együtt a következő évtized programját úgy alakítjuk ki, hogy minden pécsit megkérdezek, vagyis közösen írjuk azt, s ha végig is csináljuk, akkor egy győztes csapat programjává válik.”

Amire rímel Kővári elképzelése:

„Az ÖPE képviselői megválasztásával egy tíz évre vonatkozó 150 milliárd forintból megvalósuló program indulhat el. Ezt a folyamatot a pártok közül a FIDESZ és KDNP, s minden bizonnyal a kormányzat is támogatja, de talán később mások is.”

Hogy micsoda? Miért beszélnek mind a ketten 10 évről? Csak azért, mert a Fidesznek volt már 10 éve, hogy bizonyítson Pécsett, akkor most automatikusan megint tíz év jön? Ősszel a pécsiek még lehet, hogy elmondanák az urnáknál, hogy

  • ennek a Fidesznek, ennek az ÖPÉ-nek volt már tíz éve Pécset vezetni
  • nem biztos, hogy mindenki feltétlenül ragaszkodna még tízhez.
  • De talán még öthöz sem. Szépséges, csodás arany mondatok fűzik a pécsieket arról, hogy a Fidesz-ÖPE párosnál nincs előremutatóbb választás a következő tíz (de miért tíz, könyörgöm, miért tíz??) évre. Hogy most aztán minden mindenféle módon igen jó lesz.

    Már csak egy valamit nem értek: az előző tíz évben a várost nagy fölénnyel irányította a Fidesz és ÖPE, az egész országban fénylett a Nagy Narancs, minden pontosan úgy volt, ahogy most is szeretnék, de a pécsiek valahogy nem nagyon győztek, sőt.

    Szóval, hány tíz év kell még?

    Forrás: Gót