Varga Judit befogad

2022. február 28. 18:52 2022. feb. 28. 18:52

„A tegnapi napon mi is befogadtunk egy kétgyermekes kárpátaljai családot az otthonunkba és felajánlunk félmillió forintot a háború elől menekülők megsegítéséért dolgozó, „Egy Vérből Vagyunk Alapítványnak” – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebookon.

A gesztus dicséretes és követendő. Szerencsére nem egyedi, mert, mint Varga miniszter asszony is írja, ő azokhoz a magyarokhoz csatlakozott, akik szállással, fuvarral, pénzadományokkal, gyógyszerekkel és élelmiszerek gyűjtésével segítenek az ukránoknak. Vannak ilyen magyarok rajta kívül is, nagyon sokan ráadásul, köztük olyanok is, akik nem most fedezték fel magukban segítőkészséget, az elesettek, menekültek iránti szolidaritást. 

 

A részleteket persze nem ismerjük, így azt sem tudjuk, hogy Vargáék miként választották ki a kétgyerekes kárpátaljai családot. Találomra, vagy ismerték őket, de ez tényleg lényegtelen. Mint ahogy az is mellékes kérdés, és Varga miniszter asszony talán ezért sem tartotta érdemesnek említeni, hogy melyik otthonukba fogadták be a menekült kárpátaljaiakat. Budapesti, 200 millióért vásárolt lakásukba, esetleg abba a balatonhenyei nyaralóba, amelyről néhány évvel ezelőtt többször írt a sajtó. Varga miniszter asszony és férje ugyanis erre a nyaralóra vették igénybe a falusi CSOK-nak nevezett, 10 millió forintos támogatást, amelyet nem nyaralókra, hanem életvitelszerű lakhatásra biztosított a magyar állam.


 

Tényleg mellékszál ez, a gesztus a lényeg, hogy egy, a borzalmak elől menekülő, korábbi életét kényszerűségből hátrahagyó kárpátaljai családnak, legalább átmenetileg elviselhető lesz az élete. Nem jó, mert jó csak odahaza lehet. Olyan helyen, ahol ismerik a környező házakat, van kedvenc folyópartjuk és szeretett utcáik, tán még éttermük is van, ahol néhanapján ebédelni szoktak.

Sok magyar segít a menekülteknek, a legtöbben nemcsak most, hanem már 2015-ben is ezt tették. Élelmiszerrel, vízzel, takarókkal, mikor mire volt szükség. Varga miniszter asszony nem volt közöttük. Ő akkor azokhoz tartozott, akik a menekültek ellen uszítottak.

Kérdés, mi volt a célja Varga miniszter asszonynak azzal, hogy ország-világ előtt közzétegye jótéteményét? Adódna az adekvát válasz: a példamutatás vezethette a közlést, hogy mások is segítsenek. Csakhogy, akik segíthetnek – és segíteni is szoktak –, Varga Judit nélkül is megteszik, amit megtehetnek. 2015-ben éppúgy, mint 2022-ben.

De nem lehet elégszer ismételni: a miniszter asszony gesztusa így is értékelendő. Lehet őt követni, megváltozni sohasem késő.

 

Forrás: Hírklikk