A Baranya Vármegyei 3x3 Bernáth Miklós kosár bajnokság alapszakasza PEAC sikerrel véget ért
Lezajlott a Baranya Vármegyei 3x3 Bernáth Miklós Bajnokság alapszakasza. A három PEAC-os csapat a hölgyeknél és a férfiaknál is az élbolyban végzett. Biztossá vált, hogy a You Know My Name együttese végzett az alapszakasz első helyén, a PEAC I-es számú csapata pedig pontazonossággal ugyan, de kevesebb tornagyőzelemmel a harmadik helyen. A szuper döntőt május 4-én, a kosárlabda akadémia Megyeri úti szabadtéri pályáján rendezik.
A záró a hatodik forduló Bátaszéken folytatódott. A házigazdák kitettek magukért, kiválóan szervezett és lebonyolított fordulón vagyunk túl. Bár sajnos férfi vonalon három, női vonalon egy csapat nem jelent meg a kezdésnél. Fentiek igencsak megkavarták az alapszakasz végeredményét. Férfi vonalon a PEAC-os csapatok húzták be az első három helyet. A nagy győztes a You know my name lett megint, akik kihasználták a 3H, MTE és a POTE távolmaradását és viszonylag egy könnyebb ágon jutva a döntőbe tudták megszerezni a második tornagyőzelmüket. Ezzel előzték be az ASE, PEAC, Kozármisleny csapatait, akik a PEAC-on kívül talán mind gyengébb napot is fogtak ki. így a Msilenyiek csak 5., az ASE pedig csak 4. lett. A forduló meglepetése az eddig sereghajtó PEAC II., akik egészen a döntőig repültek, nekik egy tornagyőzelem kellett volna a legjobb 8-hoz, ami sajnos nem sikerült Bíróéknak, így végül éppen csak kicsúsznak a felsőházi rájátszásból, mivel a Komlónak sikerült egy 6. helyet behúzni.
A nőknél érvényesült a "győzelmet nem kell magyarázni" szlogen. A Back to the basics egy kivételével minden meccsét egyetlen ponttal nyerte, de veretlen maradt és kiemeltje lesz a női Szuperdöntőnek, biztosan éremért fognak játszani Kertiék. A PVSK-nak nem kellett sok a tornagyőzelemhez, de végül megint egy második hely jutott, de ezzel ők is biztos TOP 4 lesznek a döntőn.
A PEAC II. hiába ment nagyot az utolsó körben kettő ranglista ponttal lemaradt a 8. helyről, így nekik az alsóházi rájátszás marad a május 4-én megrendezésre kerülő Szuperdöntőn, melynek helyszíne a Nemzeti Kosárlabda Akadémia kültéri pályáin lesznek.
Női vonalon a PEAC-os lányok a 3. helyen végeztek a 6. fordulón, így ők a 4. helyen várják a női Szuperdöntőt, ami szintén május 4-én lesz az NKA kültéri pályáin
A 6. forduló női csapata:
- Gyuro Dalma- PVSK Ötye
- Tamás Rita - Back to the basics
- Bátai Eszter - PTE PEAC
A 6. forduló férfi csapata:
- Buchert Csaba - Komló
- Major Martin - You know my name
- Bíró András - PEAC II.
Női alapszakasz végeredmény:
- Back to Basics
- PVSK Ötye
- PTE-PEAC
- POTE Külfi
- POTE
Férfi alapszakasz végeredmény:
- You know my name
- Kozármisleny SE
- PEAC
- Atomerőmű SE 3x3
- Mecsek SE
- Bátaszék SE
- MTE 1888
- Komló
- PEAC II.
- POTE Fiú
- 3H
Szerző: Szabó Ferenc