Az NKA lett a bajnok, nagy fordítással győzte le a PVSK-t

2023. május 29. 13:45 2023. máj. 29. 13:45

Az első félidőben hibátlan játékkal került előnybe idegenben az NKA ellen a PVSK-VEOLIA, a nagyszünet után azonban nagyon megállt a támadójátékuk, ez pedig végül a bajnoki címbe és a feljutásba került. Az első két negyedben sorra láttuk az egyéni betöréseket az ellenfél palánk irányába és a dobások rendre eredményesek voltak. A hosszú szünet után az NKA rátalált a fegyverre és megakadályozta a betöréseket és a maga javára fordította az ötödik találkozót.

NKA Pécs–PVSK-Veolia 78–72 

(17–19, 17–26, 17–10, 27–17)

Kosárlabda-NB I. B Piris csoport, döntő, 5. mérkőzés. NKA Aréna

Régen készülhetett olyan feszülten egy mérkőzésre a két csapat, mint vasárnap este a bajnoki döntő ötödik felvonása előtt. Persze érthető is ez, hiszen pénteken nagy esélyt szalasztottak el, hazai pályán nem sikerült behúzniuk a bajnoki címhez és a feljutáshoz szükséges harmadik győzelmet az NKA ellen. Ez igaz a másik pécsi együttes számára is.

Az gyorsan kiderült mindenesetre, hogy a PVSK vezetőedzője, Szrecsko Szekulovics készült a meccsre egy kis meglepetéssel, hiszen eddig nem látott kezdő ötössel vágtak neki a derbinek. Harler és Molnár mellett ott volt Antóni, Tóth és Takács is a pályán, és azonnal zónavédekezéssel indítottak. Bár elsőre még át tudta ezt dobni Kerpel-Fronius, utána azonban nem jöttek a külső pontok a hazaiaktól. Ezzel a szisztémával a meccs elején azt is elérték, hogy Djordjevicset és Meleget alig-alig tudta megjátszani az NKA, így egyre feszültebb is lett Mavrenski csapata. Közben a PVSK Antóni révén két triplát is szállított.

A PVSK hamar bizonyította, hogy felállt a két napja hazai pályán kapott pofonból, Harler vezetésével magához ragadta a kezdeményezést, és gyakorlatilag végig vezetett. A hazaiak számára sokszor sötétnek tűnt a helyzet, hiszen folyamatosan futottak az eredmény után – de egy pillanatra sem adták fel. Akkor sem, amikor tíz pont feletti hátrányban voltak. A szívósság pedig meghozta az eredményét. A 37. percben Djordjevics két büntetőjével utolérte az NKA Pécs a PVSK-t, s innen már nem volt megállás. A vendégek megrogytak, a tomboló csarnokban pedig átvették a vezetést Kovács Péterék, akik végül 78-72-es győzelmet arattak.

S hogy mi történt a meccs után? Egymás nyakába ugrottak az NKA Pécs játékosai, ünnepelt a lelátó, folyt a pezsgő a pályán – kapott belőle jócskán a vezetőedző, Ivica Mavrenski, valamint a két fiatal, tehetséges magyar segédedző, Sértő Ádám és Berkics Bence is. Ez az éjszaka hosszúnak ígérkezett az akadémisták számára.

Az érmeket, a serleget Füzí András, az MKOSZ elnökségi tagja adta át a két pécsi gárdának.

NKA Pécs: Kerpel-Fronius 6/6, Benke 2, Meszlényi 5, Meleg 2, Djordjevics 25/3. Cs.: Kovács P. 15/9, Lados 12/6, Kazy, Scherer 11/9. Vezetőedző: Ivica Mavrenski.

 

PVSK-Veolia: Takács D. 7, Harler 19/6, Molnár M. 2, Antóni 10/9, Tóth N. Cs.: Horti 11, Bíró O. 5/3, Németh A. 9/3, Bíró L., Halász 9/3. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.

 

Ivica Mavrenski: – Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez és a bajnoki címhez! Egyetlen pillanatra sem adták fel, megmutatták a karakterüket, valahogy visszajöttek, és megnyerték ezt a meccset! Továbbá gratulálok a szurkolóinknak, mert az egész sorozat alatt elképesztőek voltak, nagyon sokat köszönhetünk nekik. Nincsenek rá szavak, hogy milyen volt a hangulat. És akkor még itt vannak a stábom tagjai, az erőnléti szakemberek, fizioterapeuták, a gyúró, Nikola, Stefan, Igor, Csabi, akik rengeteget dolgoztak, és akik szinte csodát tettek, mert nagyon sok problémával küzdöttünk. Na meg a két segédedzőm, Sértő Ádám és Berkics Bence, akik kib.…tt jó munkát végeztek!!!

Szrecsko Szekulovics: – Gratulálok az akadémiának a győzelemhez! Nagyon jó mérkőzés volt, amelyen szinte végig vezettünk, aztán az utolsó három percben kikaptunk. Büszke vagyok a csapatomra, mert megmutattuk, hogy tudunk keményen és jól játszani idegenben. Köszönjük a szurkolóinknak a bíztatást, a segítséget, az akadémiának pedig sok sikert kívánunk a következő szezonra.