Három pécsi sportolónak szurkolhatunk az olimpiai versenyeken
A Tokiói olimpiára, Pécsről négy sportoló is esélyes volt a részvételre. Bicsák Bencze, PSN Zrt. triatlonosa, Csonka Zsófia, lövő szintén a PSN Zrt. színeiben, és a Multi Alarm tollaslabdázója, Krausz Gergely. Legkorábban, Kenderesi Tamás sporttörténetében szállt fel a füst. A PSN Zrt. úszója elsőként teljesítette az olimpiai részvételhez szükséges szintidőt. A pécsi pisztolyos, Csonka Zsófia lemaradt az ötödik olimpiájáról.
Kenderesi Tamásnak napokkal ezelőtt azt javasolták, hogy inkább eddzen, s ne vegyen részt az olimpiai eskütételen, de ő semmiképpen sem szerette volna kihagyni azt az eseményt, ami már a riói olimpia előtt is feldobta a kedvét. A Tokióban 200 pillangón induló úszó elmondta, már alig várja, hogy a kemény munka után, az olimpia előtt eljöjjön a pihenés ideje.
„Most feszítettnek érzem a tempót, eljöhetne már az az idő, amikor a pihenés kerül előtérbe”– mondta a pécsi úszó.
![](/images/docorig/23515.jpg)
Tamás július 24-én az elődöntőkön ugrik először medencébe, Tokióban, és célozhat meg dobogós helyett.
Krausz Gergely, a Multi Alarm tollaslabdázóa, a pécsi olimpikonok közül utolsóként kapott "zöldlapot", ami az indulást jelentette.
![](/images/docorig/23514.jpg)
Tokióba 172 tollaslabdázó kvóta van. Ebből 16 vegyes páros, ami 32 helyett elvisz. Marad 140 hely, ebből 70 férfi, 70 női sportoló számára.
A 140 kvóta szabadkártyákból, versenyzői helyekből áll. A versenyzőhelyek kiosztása egy bonyolult rendszer szerint történik, mondta Csorbics József a szövetség volt elnöke, a pécsi klub tanácsadója. Például, ha egy földrésznek nincs versenyeken kiharcolt helye kvótát kap. Előfordulhat olyan is, hogy a sportoló helyet szerzett magának az olimpiára, például a 24. helyen, ám országa nem utaztatja ki. Ez előfordulhat német és holland versenyzőknél. Sérülések is átírhatják a kijutási versenyt, tudtuk meg a Magyar Tollaslabda szövetség volt elnökétől, Csorbics Józseftől. A hét elején véglegessé vált, hogy indulhat a tokiói olimpián – számolt be Facebook-oldalán a magyar szövetség.
A Multi Alarm SE 27 esztendős magyar bajnok játékosa a 38. helyen zárt a nemzetközi szövetség (BWF) kvalifikációs ranglistáján, ezzel indulási jogot szerzett a japán fővárosba.
„Szívből gratulálunk Gergőnek, aki történelmi sikert ért el azzal, hogy elsőként léphet pályára magyar versenyzőként olimpiai játékokon férfi egyesben. Tokióban újabb versenyszámot rajzolt fel a magyar sporttérképre, ami a hazai tollaslabdasport fejlődését is mutatja” – áll a magyar szövetség közösségi oldalán.
Az MTI megkeresésére Krausz elmondta, egyelőre nem tudja felfogni, hogy végül kijutott az olimpiára. Hozzátette, mentálisan nehéz időszak zárult le, mivel az elmúlt egy-két hónap annyira változó volt érzelmileg a kvótaszerzés miatt, hogy azt gondolta, elment a lehetőség
A PSN Zrt. triatlon edzőjének, a magyar válogatott szövetségi kapitányának, Tóth Szilárdnak beérett a munkája. Sportolója Bicsák Bence is kvótaszerző lett, így indul a 2020 évi tokiói olimpián.
Az edző megérdemelten vehetett át kiemelkedő munkájáért Abay Nemes Oszkár nevét viselő díjat Pécsett. Az indoklás szerint, különösen az ifjúsági sportolók között is kiemelkedő munkát végzett. A versenyre készülés közben kikapcsolódásra is szüksége volt a versenyzőnek, Bicsák Bencének és mesterének Tóth Szilárdnak. Hogy mi volt a kikapcsolódásuk arról kérdeztük az érintetteket.
- Együtt szoktunk gitározni és énekelni. Ha hosszabb pihenő van, Bence édesapjával Olaszországba utazik és horgásznak a Pó folyón. A versenyeken előfordul, hogy van fél napos pihenő, ilyenkor együtt elmegyünk kerékpározni, sétálni a városba. Mind kettőnk kedvenc helye a Karib tenger, a Bermudák.
![](/images/docorig/23516.jpg)
A triatlonosok július 26-27 én futnak, úsznak, kerékpároznak Tokióban.
A PSN Zrt. sportlövőjével, Csonka Zsófiával is beszélgettünk. Összetett történet, hogy nem sikerült az ötödik olimpiámon a részvétel– kezdte a beszélgetést a pécsi lány. - Sokszor voltam közel a kvótaszerzéshez, de mindig valami hiba közbecsúszott. Például a koronavírus-járvány miatt halasztottak kvótaszerző versenyeket, technikai változásokat is elrendeltek. Ezek a módosítások nekem nem voltak kedvezőek. Nem érem meg kudarcként, hogy nem utazhatok Tokióba. Most látom milyen nehéz is a kvótaszerzés egy olimpiára. Nem adom fel, már csak három év és Európában, Párizsban rendezik a következő olimpiát, remélem, hogy oda ki tudom harcolni a részvételt, hangsúlyozta Zsófi
Szerző: Szabó Ferenc