Kevesebbet hibázott az NKA Pécs és közelebb került az élvonalba jutáshoz, mint a PVSK

2023. május 18. 10:21 2023. máj. 18. 10:21

Nagy sikerre készült szerda este, az NKA Pécs férfi kosárlabda csapata az NB I.B Piros csoportban. Az együttes eddig sikerrel vette az akadályokat. Ennek köszönhetően eljutott a döntőig, és most már mindössze három győzelem választja el attól, hogy történelmi tettet hajtson végre, feljusson az élvonalba. Az első lépést megtette a PVSK-VEOLIA ellen. A fiatal csapat számára nagy falat volt a győzelem, mert az előző évben az élvonaltól búcsúzott fekete-fehér gárda minden erőt, tudást bevetett a negyven percbe.

NKA Pécs-PVSK-VEOLIA 90-74

(16-21, 26-17, 30-12, 18-15)

Az alapszakaszt az első helyen zárta az NKA Pécs csapata 24 győzelemmel és mindössze 2 vereséggel, majd a rájátszásban 3-0-val búcsúztatta a Ceglédet és a Vasast is, és ezzel eljutottak a szezon csúcseseményéhez, a döntőhöz. Mindez azt jelenti, hogy három győzelem kell ahhoz, hogy az álmaik valóra váljanak és feljussanak az A csoportba. A PVSK-VEOLIA az alapszakaszban begyűjtött őt vereséggel vágott neki a rájátszásnak, ahol azonos sikerrel zárt, mint az NKA Pécs. A szezon során háromszor találkoztak már a PVSK-Veoliával, a bajnokságban oda-vissza verték, a Hepp Kupában viszont alulmaradtak. Így a 2022-2023 évi Kupát a PVSK nyerte. A döntőben nincsenek előre lefutott meccsek, semmit sem számít a múlt, a papírforma, csakis a pillanatnyi forma dönti el, hogy ki kerül közelebb az álmaihoz.

– Nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk, mert erős ellenféllel találkozunk, amelynek sok tapasztalt játékosa van. Biztos vagyok benne, hogy nagy energiákat fogunk mozgósítani azért, hogy megnyerjük az első csatát. Tovább most nem is nézünk, mindig csak a soron következő mérkőzésre fogunk koncentrálni! – fogalmazott a döntő kapcsán az NKA vezetőedzője, Ivica Mavrenski.

Sok finálét átéltem már, ilyen helyzetben mindig az nyer, aki fejben erősebb és kevesebbet hibázik. Most a szomszédokon van a nyomás, ők kezdenek hazai pályán, mi meglepetést akarunk okozni idegenben. Jó mérkőzéseket fogunk vívni, ez egy helyi derbi is egyben. Sajnálom, hogy csak egy csapat mehet az A csoportba, mindkét együttes megérdemelné a szezon alapján, hogy feljusson. – mondta el a döntő előtti gondolatait a PVSK-VEOLIA vezetőedzője, Szrecsko Szekulovics.

Meleg Gergő kezdte a pontok gyűjtését a hazai oldalon, majd Horti Bálint a másik oldalon válaszolt. Az első sikeres tripla dobásra 6 percet kellett várni, Djordjevic talált távolról a zsákba. A PVSK csapatából Bíró Levente dobott távolról, a 6. percben 13-12. A 9. percben 16-17, amikor a vendég időt kért. Az 1 perc eligazítás hasznos volt, 16-20 az első negyed végén.

A hazai gárda nagyon belelendült, Meleg keveset hibázott, egymás után dobott eredményesen, közelről, távolról, 26-17 a hosszú szünet előtt.

A harmadik negyedben az NKA kosarasai nem csak eredményesen, látványosan is játszottak. A vendégcsapat mestere hiába kért időt. Fiai sorra hibáztak, 30 perc után 72-49.

A záró negyedben mindkét együttes már a szombati mérkőzésre készülhetett. A kezdő ötösből csak mutatóban maradt játékos a pályán. Úgy tűnt a PVSK beletörődött a vereségbe.

 

A bajnoki döntő programja

Első mérkőzés: NKA Pécs–PVSK-Veolia (május 17., szerda, 90-64

Második mérkőzés: PVSK-Veolia–NKA Pécs (május 20., szombat, 18.00)

Harmadik mérkőzés: NKA Pécs–PVSK-Veolia (május 23., kedd, 19.00)

Negyedik mérkőzés (ha szükséges): PVSK-Veolia–NKA Pécs (május 26., péntek, 18.00)

Ötödik mérkőzés (ha szükséges): NKA Pécs–PVSK-Veolia (május 28., vasárnap, 19.00)