Tóth Andrással, a pécsi vízilabda nagy reménységével beszélgettünk

Ma már természetes közeged a vízilabda, de hogyan kerültél kapcsolatba éppen ezzel a sportággal?

- 6 éves koromtól a víz volt a természetes közegem, kezdetben, ahogy a gyerekek általában kezdeni szokták, én is úszni tanultam. Első edzőm Borsodi Bence volt, aki már korán felismerte, hogy az átlagosnál nagyobb tehetségem van az úszáshoz és bár a rajtkövek világában országosan is szép sikereket értem el az ANK egyesület égisze alatt, hiányzott azonban a mindennapjaimból a labda. Végül Arató Zoli bácsi csábított át a vízilabdázókhoz, amit természetesen nem bántam meg. Ő volt az első edzőm és emlékszem néhány edzést követően azt mondta, „Andrissal meg fogjuk nyerni a bajnokságot”! Ez akkor még a Dunántúli korosztályos bajnokságot jelentette, de nagyon jól esett, hogy bízott bennem. Érdekes, hogy ez a mondata a világbajnoki döntő előtt is eszembe jutott.

Ne szaladjunk ennyire előre, hiszen közel sem volt biztos, hogy a világbajnokságon segíteni tudod a csapatodat.

- Nagyon hosszú és kemény felkészülésen vettünk részt, egész nyáron napi két-három edzéssel készültünk az augusztus végi világbajnokságra. A VB-t megelőző nemzetközi felkészülési tornán Zágrábban egy montenegrói játékos víz feletti szándékos könyökléssel kiverte az első fogamat. Első pillanatban nem is tudtam, hogy mi történt velem, a bíró le sem fújta az akciót, csak arra emlékszem, hogy a partra kiúszva ömlött a vér a számból. A mérkőzés után az egész csapat a fogamat kereste a medence mélyén, amelyet még aznap éjszaka visszaoperáltak a zágrábi klinikán, majd miután hazatértem, a Pécsi Fogászati Klinikán nagyon sokat köszönhetek Nagy Ákosnak, a Klinika vezetőjének és csapatának, akik segítettek abban, hogy minél előbb visszatérhessek a válogatotthoz és folytathassuk a megkezdett közös munkát. Nagyon fontos volt, hogy a válogatott edzői stábja, Dávid Zoltán vezetésével is maximálisan bízott bennem, biztos vagyok benne, hogy ez is gyorsította a felépülésemet. Azóta annyiban változott a játékom, hogy ma már fogvédő nélkül egy kartempót sem teszek.

A világbajnokságon milyen út vezetett a döntőig?

- A csoportmeccseken a törökök, bár nagyon kellemetlen stílusú csapatról beszélünk, és a Dél-afrikaiak legyőzése nem jelentett akadályt. A legjobb 8 közé jutásért az amerikaiakat magabiztosan vertük, majd jött az olaszok elleni negyeddöntő, ahol többször is két gólos olaszt előnyt kellett ledolgoznunk, de végül sikerrel vettük az akadályt. Az elődöntőben az egyik legnagyobb riválisunkkal, a szerbekkel hozott össze bennünket a sorsolás. Nagyon kemény meccs volt, az utolsó negyed közepén még három góllal vezettek. Ekkor egy gólpasszal és 2 góllal sikerült hozzájárulnom ahhoz, hogy döntetlenre és így büntetődobásokra hozzuk a meccset. Az idegek harcát szerencsére mi bírtuk jobban, ahogy a társaim, úgy én sem hibáztam büntetőt és mivel kapusunk egy 5 méterest hárított, mi várhattuk a hazai, görögök elleni döntőt.

Egy hazai csapat ellen világbajnoki döntőt játszani soha nem tartozik a legkedveltebb feladatok közé.

- Félelmetes hangulat volt a tömött uszodában, de az az igazság, hogy én imádok ilyen körülmények között, nagyon komoly tétre játszani. Ahogy az várható volt, végig kemény, szoros meccs volt. Döntetlenre álltunk és már 30 másodperc sem volt hátra, amikor már sokan arra gondolhattak, hogy a döntőben is büntető párbaj dönt majd. Mi támadtunk és a támadó idő lejárta előtt egyik csapattársam rádobta a labdát, ami egy görög blokkról levágódott egy hazai játékoshoz. A csapat már sprintelt hátra, amikor én a görög játékost meglepve elvettem tőle a labdát és – mint utóbb kiderült -, bedobtam a mindent eldöntő gólt. Ami abban a pillanatban kiszakadt belőlem, az leírhatatlan volt! Szüleim és a nővérem is a helyszínen szurkolt nekünk és az, hogy ezeket a pillanatokat meg tudtam velük is osztani, ez még inkább felejthetetlenné tette a világbajnoki sikert.

Vidékről nagyon nehéz bekerülni a válogatottba. Az esetedben most már el lehet mondani, hogy stabil tagja, egyik vezéregyénisége vagy a nemzeti korosztályos együttesnek. Mi a titka a játékodnak?

- Mentálisan úgy gondolom, hogy a győzni akarás nálam mindenek felett áll. A szerbek ellen, lehet, hogy furcsán hangzik, de mínusz 3 gólnál sem fordult meg a fejemben, hogy kikaphatunk. Titok pedig azt hiszem nincs, hacsak azt nem számítjuk ide, hogy nemcsak a mérkőzéseken, de az edzéseken is maximalista vagyok magammal szemben, mindig a 100%-kot próbálom kihozni magamból.

A családodban a sport mindig meghatározó szerepet játszott. Eddigi pályafutásod során mennyit segített a sportos családi háttér?

- 4-en vagyunk testvérek, szüleim is mindig sportoltak. Egyik bátyám, Áron focizott, aki a Pécsi Góliáttal (az ország egyik legeredményesebb utánpótlás nevelő egyesülete volt a 2000-es évek elején – a szerk.) idegenben verték a Bayern Münchent és egy budapesti tornán a Milan együttesét is legyőzték. Gege (Tóth Gergely – a szerk.) Világbajnoki bronzérmes és Európa bajnok volt párbajtőrözésben. Nővérem, Réka többek között Iványi Dalma irányítása alatt a PVSK-ban kosarazott. Apukám is VB győztes, akarom mondani városi bajnok ping-pongos szóval nálunk otthon a sport tényleg mindig a központi témák egyike volt.

A Babits Gimnázium 3. osztályos tanulója vagy. Hogyan tudod összeegyeztetni a tanulást a rengeteg felkészüléssel, utazással és edzéssel?

- A Babits Gimnáziumban sportosztályba járok. Tarnai Krisztina osztályfőnököm és a többi tanár is nagyon támogató közeget biztosít számomra, így a sok hiányzásom ellenére tanulásban is „tudom a lépést tartani”.

Hétvégén ismét a PSN Sportiskola csapatában játszottál a Magyar Kupa négyes döntőjében, Budapesten. Hogy sikerült a hétvége?

- Az, hogy a Jakab Dániel edző vezette ifi korosztállyal bekerültünk a TOP 4 csapat közé egyedüli vidéki egyesületként a Magyar Kupába, azt gondolom, nagyon komoly siker. És bár az elődöntőben a BVSC, a bronzmérkőzésen a Vasas jobbnak bizonyult nálunk, a bajnokságban kiegészülve Gaszt Rolival, aki idén szintén világbajnoki címet ünnepelhetett az U18-as korosztállyal, azt hiszem, sok örömöt szerezhetünk majd a szurkolóknak és természetesen magunknak. Az ifi mellett a „saját korosztályomban”, a serdülőknél is jövő héten kezdődik a bajnokság, ahol Safrankó Donát edző irányításával is mindenképpen a dobogót célozzuk meg. Ami pedig a válogatottságot illeti, jövő nyáron ismét Európa bajnokság lesz, ahová címvédőként utazik majd a csapat. Célokból tehát nincs hiány.

Szerző: Szabó Ferenc