Remekül épül a Dél-Dunántúl női kézilabda bázisa Kozármislenyben

2023. november 13. 09:09 2023. nov. 13. 09:09

Az elmúlt évi NBI/B-s pontvadászat során a VASAS csapatával együtt került az élvonalba a Kozármisleny kézilabda együttese. Fiatal, de NB. I-es rutinnal érkező játékosok tették át székhelyüket angyalföldre, aminek az eddigi eredményeik alapján meg is lett a pozitív hozadéka: pillanatnyilag az első osztály nyolcadik helyén tanyáznak három győzelem, egy döntetlen, valamint négy vereség mellett. A Kozármisleny nem beszélhet hasonló változásokról. Mindezek ellenére a Baranya vármegyei együttes közel volt a győzelemhez szombaton este.

KOZÁRMISLENY KA–VASAS SC 21–21

 

(13–10)
 

Nem volt egyszerű dolga annak, aki az összecsapás előtt szerette volna megtippelni a várható végeredményt. A Vasas pozitív előjelekkel érkezett Kozármislenybe, hiszen az előző forduló során a Vácot győzték le. A baranyaiak hazai pályán a szurkolóik támogatásával és a küzdeni tudásukkal szinte bárkire veszélyesek lehetnek.
A jó hangulat adott volt a kezdő sípszó előtt, hiszen Tobak Luca vehette át jól megérdemelt elismerését a mérőzés előtt, mivel immáron több, mint száz alkalommal futott ki a pályára „mislenyi” színekben tétmérkőzésen. A rövid ünnepi hangulat után következhetett a várva várt összecsapás! Szilovics Fanniék kezdték meg a találatok szerzését, amire másfél perc múlva tudtak csak válaszolni a hazaiak, de szerencsére a vendégeknek sem volt könnyű dolga támadásban. Szinte felváltva estek a találatok, de többnyire a védekezés dominált mindkét oldalon, amit mi sem bizonyít jobban, mint a tény, hogy a félidei sípszóig 13-10-ig jutottak a csapatok. Nem dőlt tehát el semmi az első harminc perc során.
A szünet után a Kozármisleny kétszer is meglépett négy találattal még úgy is, hogy szinte folyamatosan emberhátrányban voltak. Tobak begyűjtötte harmadik kétperces kiállítását, így a lelátóra kényszerült. A szintén igen keményen és lelkesen küzdő Vasas pedig megérezte a vérszagot. Elkezdték szívósan ledolgozni a hátrányt. Utolérték Bánfaiékat a vendégek, így igen izgalmas utolsó percek elé néztünk, Oláh Kyra találatával ráadásul átvette a vezetés a vendég együttes. Érkezett is az utolsó időkérés a hazai kispad részéről. Mehettek támadni, aminek a vége találat lett, Imrei Réka találta meg az utat a háló irányába: 21-21! Ekkor már szinte mindenki elkönyvelte az X-et, de volt még egy csavar a történetben. Hétméterest ítéletek a hazai csapatnak a játékvezetők, de ahogyan a mai egész mérkőzésen, úgy most is hadilábon álltak a büntető értékesítésével. Maradt tehát a pontosztozkodás.

 

Kozármisleny: Pusztai, (csere: Wichmann) – Grénus 3, Imrei R. 5, Brettner 2, Grosics 3, Halász B., Lengyel L., Csere: Bánfai 3 Imrei N., Tobak, Szatmári 4, Hadnagy 1.

Vezetőedző: Gyulay László.
 

Vasas: Balog J.,( csere:Zsigmond) – Fodor N. 1, Domokos 1, Vámosi 2, Szilovics 5, Oláh K. 4, Boldizsár, csere: Szücsné Sirián 2, Dombi 4, Pénzes, Lengyel E., Györfi, Ferenczy, Juhász F. 2.

Vezetőedző: Konkoly Csaba.

 

 

Gyulay László, a Kozármisleny vezetőedzője: – Mondhatnám, hogy igazságos a döntetlen, de nagyon megharcoltunk a két pontért, ami csak az utolsó pillanatban, a lefújás utáni kihagyott hetesünk miatt csúszott ki a kezünkből.
 

Konkoly Csaba, a VASAS vezetőedzője: – Tudtuk, hogy nagyon nehéz pályára érkezünk, de egy pontot sikerült megszerezni. Óriási csata volt, elismerésem a hazaiaknak, ahogyan az elmúlt években felépítették a dél-dunántúli női kézilabdát.

 

Szerző: Szabó Ferenc